December 3, 2024

Bevezetés a hálózat világába

Teljesen új társadalmak épülnek manapság. Nem láthatod őket, csak a számítógéped képernyőjén. Nem látogathatsz el közéjük, csupán a billentyűzeteden keresztül. Az úthálózatuk drótokból és fénykábelekből áll, beszédüket egyesek és nullák sorozata továbbítja. Mégis, a kibervilágnak ezek a közösségei ugyanolyan valóságosak és ugyanúgy vibrálnak, mint azok, amelyeket a földgömbön vagy a térképen lehet találni.
Valódi emberek vannak a túloldalon, a monitorok mögött. És felszabadulván a fizikai korlátoktól, ezek az emberek összetartó és hatékony közösségek új típusait fejlesztgetik, olyanokat, amiket sokkal inkább a közös érdeklődés és cél határoz meg, mint a véletlen földrajzi közelség; olyanokat, amelyekben igazából csak az számít, hogy mit mondsz, hogyan gondolkodol és érzel, s nem az, hogy hogyan nézel ki, hogy beszélsz, vagy hány éves vagy.

Mitchell Kapor előszava a “The Big Dummy’s Guide to the Internet” 2.0 verziójához (1993)

A nagytávolságú számítógépes hálózatok 20-25 év alatt civilizációs jelenséggé váltak, a távoli számítógépek összekapcsolásának ötlete végül nem azért vált fontossá, mert így a katonai eszközök akkor is irányíthatók maradnak, ha az ország egy részét atomtámadás éri, hanem mert elszigetelt emberek és országok kerültek kapcsolatba; az emberiség által felhalmozott tudás mind nagyobb százaléka érhető el bárkinek, bárhol és bármikor
s az emberek valamelyest ellensúlyozni tudják vele a politika és a tömegkommunikáció egyoldalú, torzító képét a világról. Kialakult egy ,,virtuális” társadalom és egy sajátos szubkultúra. Aki szeretne hasznos és megbecsült polgárává válni ennek a kibervilágnak, annak természetesen előbb meg kell ismernie a törvényeit, nyelvjárásait, szokásait és legendáit.  Az Internet egy újfajta kommunikációs eszközt is jelent. Ez a csatorna olyan hatókörű és hatékonyságú, amilyennel korábban soha nem rendelkeztek ilyen széles tömegek, s ráadásul sokak számára gyakorlatilag ingyenes. Ugyanakkor több olyan sajátossága, előnye és hátránya, sőt veszélye van, ami megkülönbözteti az élőbeszédtől, a telefonálástól, az írásban való kommunikációtól, vagy az elektronikus sajtótól. Ezzel is érdemes tisztában lenni, hogy elkerüljük a leggyakoribb csapdákat. Egyre nagyobb mennyiségben ömlik az információ, s rajtunk áll, hogy mennyit és hogyan használunk fel belőle. Meg kell tanulnunk és meg kell másokat is tanítanunk arra, hogy hogyan kell ezt az információözönt kezelni és kordában tartani, hogy ne fulladjunk bele.

A hálózatok úttörői, az első vagy legfontosabb szolgáltatások és szoftverek
kifejlesztői minden országban – az Internet (h)őskorában elsősorban az USA-ban
és Skandináviában – jellemzően fiatal, angolul beszélô, technofil típusú
emberek (többségükben férfiak) voltak. Az ő világnézetük, érdeklődési
körük, ,,stílusuk” még ma is érződik a hálózatokon kialakult kultúrán,
de természetesen közben jó néhány más társadalmi rétegből, szociális csoportból
is megjelentek emberek a kibervilágban, akik magukkal hozták a saját kultúrájuk
elemeit, viselkedésmódjukat, kommunikációs szokásaikat. Mostanában például az
egyik legizgalmasabb kérdés errefelé, hogy hogyan fognak beilleszkedni azok
az ,,új lakók”, akik elsősorban üzleti lehetőséget látnak a hálózatokban.
Ugyancsak 1994 végének eseményei közé tartozik, hogy a nagy, de korábban eléggé
zárt kereskedelmi rendszerek (pl. a CompuServe, az America Online, a Prodigy)
,,ráengedik” az előfizetőiket az Internetre – ami egyik napról a másikra milliónyi
új felhasználót jelent –, s ezt anélkül teszik, hogy előtte megismertetnék
őket az Interneten érvényes ,,játékszabályokkal”. Ilyenkor szinte a népvándorlás
korához hasonló kulturális konfliktusok keletkeznek.

Az Internet, a Bitnet, vagy a Usenet első éveiben a hálózatokkal
foglalkozó emberek – kis túlzással – jóformán
mind ismerték egymást. Az ember napi néhány óra
szabadidővel akár az összes levelező lista vagy hírcsoport
teljes anyagát elolvashatta és ki tudott próbálni
minden új online szolgáltatást. Ezek már jó
néhány éve lehetetlen feladatok. (Ha csak a hazai hálózatot
tekintjük, itt valamikor 1994-ben állt elő ez a szituáció.)
Természetesen a kezdeti, ,,ősrobbanás” előtti állapot kedvezett
egy egységes virtuális társadalom és kultúra kialakulásának; a mostani,
,,fénysebességgel” táguló világhálózaton egyre inkább kialakulnak olyan
,,szigetek”, melyek között alig van információáramlás és így saját szubkultúrájuk
jön létre (üzleti, kormányzati, tudományos, iskolai, hacker stb. felhasználói
csoportok, ill. kultúrák). Ez paradox módon annak ellenére bekövetkezik,
hogy – mint az előbb említettük – a korábban fizikailag elkülönült
hálózatokat egyre inkább összekapcsolják egymással.

A (h)őskor ,,népszokásainak”, ,,vallásos rítusainak”, ,,szent
könyveinek”
elemei és emlékei azonban még ma is jelen vannak a kibervilágban:
most is vannak mindenki által ismert ,,hálózati hősök” és ,,nagy öregek”,
akiknek a neve összekapcsolódott az általuk kitalált szolgáltatással vagy információforrással
(pl. a Yanoff-lista, a D. Kovacs-directory, a Zimmermann-féle PGP titkosítás);
közös ,,ellenségek” (pl. a monopol helyzetükkel visszaélő telefontársaságok,
a hálózatot gátlástalanul reklámra vagy egyéb üzleti célokra kihasználó
emberek, az óriás szoftvercégek, melyek egyre inkább megpróbálnak
diktálni a hálózatokon is); ,,alapművek” és ,,bibliák”,
melyek esetleg nem is számítógépes témájúak (pl. ,,The Cuckoo’s Egg”,
,,The New Hacker’s Dictionary”, ,,Zen and the Art of the Internet”, ,,Neuromancer”,
,,The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy”); ,,tabuk” és ,,főbenjáró
bűnök”
(pl. ha valaki a listának küldi a listservernek szánt parancsokat,
vagy ha vírust, rémhírt, lánclevelet enged szabadon a hálózaton).

S vannak legendák, ezerszer elmesélt történetek, elcsépelt viccek
és beugratások, melyekhez mindig van elég ,,újszülött” a hálózaton,
akiknek a dolog új. (pl. az Internet ,,worm”, a ,,zöldkártyás ügyvédek”
támadása (spamming), ill. a ,,modemadó” vagy az e-mail levél útján terjedő
vírus rémhíre). S persze, mint minden rendes közösségnek, a megrögzött ,,networkereknek”
is megvan a saját szakzsargonjuk vagy szlengjük, ami olyan kiterjedt
és olyan fontos szerepet játszik a hálózaton való kiigazodásban, hogy külön
fejezetet érdemel. 

Netszleng

A kezdő hálózathasználók gyakran érzik úgy magukat, mint egy külföldi
városban sétáló, a helyi nyelvet nem ismerő turista – még a boltok cégtáblái
sem érthetőek. Például nem egy hazai intézményi információs rendszerben mindjárt
a kezdő képernyőn ilyeneket lát az ember: ,,OPACs”, ,,Jughead Searches”,
,,NetNews”,
vagy éppen ,,Magyar Pocok”. És nemcsak a szolgáltatások
nevei talányosak, hanem az elektronikus levelek is tele vannak rejtélyes
szakkifejezésekkel, rövidítésekkel és furcsa
hieroglifákkal, mint például ez: 😉

A rengeteg különös szónak egyrészt az az
oka, hogy a kibervilág (Cyberspace) legtöbb alkotóelemének és
jelenségének nincs megfelelője a valódi világban (Real World), s hát
valahogy el kell nevezni őket. Másrészt a szlengnek mindig van
egy olyan szerepe is, hogy segít összetartani az illető szubkultúrát
– a közösség tagjai erről ismerik fel egymást, s kifejezi
a közösnek vélt értékeket és élményeket.
A tolvajnyelvet nem ismerők automatikusan kizárják magukat ebből
a világból, vagy legalábbis könnyen felismerhetőkké
válnak. Egy elektronikus levél nyelvezetéből és
írásmódjából többnyire elég nagy biztonsággal
megállapítható, hogy a küldője mióta van a
hálózaton.

A hálózati fejlesztők (hackers) és felhasználók
(users) nyelve rengeteg rövidítést tartalmaz (ennek egyik magyarázata
az lehet, hogy így mindenkinek kevesebbet kell gépelnie), de még ezek mögött
is néha szellemes elnevezések húzódnak meg (pl. VERONICA = Very
Easy Rodent-Oriented Net-wide Index to Computerized Archives,
vagyis a gopher
nevű rágcsálóról elnevezett hálózati információs rendszerben nagyon könnyű keresést
biztosító nyilvántartás; vagy BUTELLA = BUTított ELektronikus Levelező
Automata).
A betűszavak mellett sok szakkifejezés szivárog be a hálózati
nyelvbe a számítástechnika területéről (pl. router = a hálózati
forgalmat irányító eszköz; vagy baud = az adatátviteli sebesség mértékegysége).
Más szavak egész hétköznapinak hangzanak, de a hálózathasználók (networkers)
számára teljesen mást jelentenek (pl. list = elektronikus levelezőcsoport;
host = hálózati szolgáltató gép; flame = dühös hangú e-mail üzenet).
S végül nagyon sok játékos elnevezéssel is találkozhatunk (pl. snail mail
= nem elektronikus, vagyis ,,csigalassú” posta; netiquette = hálózati
illemtan).

Mivel a nemzetközi hálózatok nyelve alapvetően
az angol, így a szakkifejezések is szinte mind angol eredetűek.
Azért vannak ,,nyelvújító” törekvések
is egyes fogalmak magyarítására (pl. GYIK vagyis
Gyakran Ismételt Kérdések = FAQ; fényposta vagy fénypost
= e-mail; Pocok = Gopher).

A smiley vagy emoticon nevű karakteres rajzokat viszont
minden nyelven könnyű megérteni, s gyakran használják őket elektronikus levelekben
és egyéb szövegekben szerzőjük érzelmeinek jelzésére (pl. 🙂 =
az író csak viccel; vagy 8-( = az író szemüveges és szomorú).
Ezeket a jeleket természetesen félrefordított fejjel vagy monitorral kell nézni
és külön ,,művészeti ág” alakult ki hozzájuk (pl. *-=|8-D = bohóc), sőt
van már smiley-készítő verseny és nyomtatott(!) szótár is.

Itt most nincs hely a több száz smiley és hálózati
szakkifejezés felsorolására, de az utolsó fejezetben
található néhány ajánlott irodalom és
értelmező szótár, melyekből kiindulva el
lehet kezdeni a netszleng szórakoztató és gyorsan változó
világának megismerését. 

Életbölcsességek

Van valami különleges az Internetben. Bárki, aki akárcsak futólag megtapasztalta
a világnak ezt a nyolcadik csodáját, aláírja a fenti állítást, de igazi kihívás
lehet olyanoknak elmagyarázni azt, hogy mi ez a nagy felhajtás körülötte, akik
még nem élték át saját maguk a Hálózat örömeit. Most már biztosak lehetünk
benne, hogy nem a szuper technika a lényeg…

Nem, ha van egyetlen dolog, ami bármi másnál jobban
megragadja az embereket attól a pillanattól kezdve, hogy először
kapcsolatba lépnek az Internettel, az egy megmagyarázhatatlan
polgári büszkeség és közösségi szellem,
amely összeköt bennünket a Hálózat összes
többi felhasználójával. Amikor egy hagyományos
társasági eseményen találkozol egy internautával
és végül e-mail címet cseréltek, akkor egy
olyan csoporthoz való hovatartozásodat erősíted
meg ezzel, melynek saját szokásai, szertartásai és
titkos üdvözlési formái vannak. Egy olyan félig
földalatti társaság tagsági igazolványát
újítod meg, amely javában azon munkálkodik, hogy
megváltoztassa a világot.

Peter Deutsch: Továbbadni és továbbfejleszteni az ,,Internet kultúrát”
Internet World – 1994. márc./ápr.

Ha egy idegen országba kerülünk, ahol huzamosabb ideig szeretnénk – lehetőleg
kényelmesen – élni, akkor a helyi konyha megszokása mellett a legfontosabb
feladat az illető társadalomban érvényes főbb ideológiai/világnézeti
vezérelvek és erkölcsi/állami törvények megismerése és elfogadása.
Lássunk tehát néhányat az Internet tízparancsolatai közül! Persze
többen is készítettek már ilyen hálózati ,,kőtáblákat”.
Az alábbiakban Peter Deutsch négy, leginkább megszívlelendő
parancsolata következik, melyek az Internet World 1994. szeptemberi számában
megjelent, ,,The Ten Commandments of the Internet” című cikkből származnak.

Fogadd el, hogy állandóan változik minden!

(Sokakat zavar, hogy a hálózatokon soha nincs egyetlen
program vagy szolgáltatás sem teljesen készen, minden mozgásban
és változásban van, nem lehet lépést tartani
az újdonságokkal, a megszokott szolgáltatások pedig
hirtelen eltűnhetnek. Az ,,előrejelzések szerint” ez a helyzet
nem fog egyhamar megváltozni, még jó ideig egy építkezési
területen kell megpróbálni letelepedni és berendezkedni.)

Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!

(A hálózatok nagyrészt azért tudtak ilyen
hasznos információforrássá és sokféle
célra felhasználható eszközzé válni,
mert rengeteg ember vett részt a fejlesztésükben, mindenki
hozzátette a maga kis részét: információt,
programot, ,,entrópiacsökkentő” rendcsinálást
stb. Ez a parancsolat továbbá a hálózati erőforrásokkal
való értelmes gazdálkodásra és takarékoskodásra,
valamint az információs környezetszennyezés elleni
küzdelemre is buzdít.)

Értékeld a kimagasló programozói/fejlesztői
munkát!

(A hálózati eszközöket készítő
hackerek jó része nem elsősorban anyagi megfontolásokból
kezd el valamin dolgozni. Sok népszerű szoftver és szolgáltatás
azért jött létre, mert valaki imponálni akart a barátainak.
Ezért ezeknek az embereknek a legnagyobb elismerés az, ha a felhasználók
megdicsérik a munkájukat.)

Ne akard újra feltalálni a kereket!

(A hálózatokon már rengeteg dolgot kitaláltak,
kipróbáltak, vagy szabványosítottak – legalább
hallgatólagosan. Bár mindenkinek joga van bármivel újra
megpróbálkozni és állandóan rengeteg párhuzamos
fejlesztés folyik, de általában jobban járunk –
és a hálózati közösség is jobban jár
-, ha előbb körülnézünk, hogy nincs-e már
valamilyen kész és elfogadható megoldás, működő
rendszer, vagy felhasználható eredmény a problémánkra,
mielőtt kitalálnánk valami újabb dolgot.)

S végül még egy útravaló tanács
az információs sztrádára merészkedőknek,
ami szinte minden tízparancsolatban előfordul és talán
a legfontosabb valamennyi közül:

Mindig kérj bátran segítséget!

(Mindenki volt egyszer ,,clueless newbie”, vagyis zöldfülű hálózati
újonc, s ezért szinte mindenki szívesen segít a kezdőknek, ha van rá ideje.
Azért, mielőtt megkérdeznénk egy több ezer embert kiszolgáló számítógépes rendszer
felügyelőjétől, hogy mi a csoda az az ,,í-mél”, nem árt, ha előbb magunk próbálunk
választ találni a kérdésünkre. De miután kimerítettük a hozzáférhető dokumentációkat
és nem sikerült megoldani a problémát, nyugodtan fordulhatunk bárkihez a hálózaton,
akiről úgy gondoljuk, hogy ért a témához. Az így kapott segítséget később a
hozzánk forduló újoncok kérdéseinek megválaszolásával fizethetjük vissza.) 

Illemtan

A kezdő felhasználók számára meglehetősen nyugtalanító tud lenni az erkölcs látszólagos
hiánya a számítógépes hálózatokon. Valójában a kibervilág nagyon is etikus hely,
csak itt az erkölcs kicsit különbözik a hagyományostól. Hogy jobban érthető
legyen, gondolj a ,,Vadnyugat-törvényére”. Amikor a Nyugat meghódítása folyt,
az Egyesült Államoknak már voltak törvényei, de ezeket másként alkalmazták
a Mississippi folyótól nyugatra. Nos, a hálózatok a technológia frontvonalait
jelentik, így itt is a határszéleken érvényes törvényeket használják. Nyugodtan
kutakodhatsz errefelé, amennyiben tisztában vagy vele, hogy mire számíthatsz.

Két alapelven nyugszik a hálózati etika:

Az individualizmust támogatni és díjazni kell. A hálózat
jó dolog és meg kell védeni.

Ed Krol: The Whole Internet User’s Guide & Catalog O’Reilly
& Associates, Inc. – 1994.

A számítógéphálózatok világában valamivel jobb az élet minősége, mint a valódi
világban. Olyan, mintha az emberek online egy fokkal udvariasabbak, közvetlenebbek,
segítőkészebbek, türelmesebbek, vidámabbak lennének. Ez nagyrészt azoknak
az íratlan illemszabályoknak köszönhető, melyeket szerencsére még elég sokan
igyekeznek betartani. (Ami azt illeti, ezek a szabályok nem is olyan íratlanok:
sokan megfogalmaztak már őket az egész kibervilágra vagy annak egy részére vonatkozóan
és a hálózaton bolyongva az ember lépten-nyomon belebotlik ilyen netikettekbe.)
Itt most szolgáltatástípusonként csoportosítva következik néhány: 

E-mail, levelező listák, Usenet hírcsoportok

A legtöbb szabály természetesen az elektronikus levelezés különféle formáira
vonatkozik, hiszen itt emberek között folyik a kommunikáció.

Az e-mail legvonzóbb tulajdonsága, hogy gyors. Ezért
(ok nélkül) nem illik partnerünket napokra megvárakoztatni
a válasszal. Egy gyors üzenetre arról, hogy miért
nem válaszolunk azonnal és részletesen, mindig van idő!
Ugyanakkor a levelet írótól elvárható, hogy
minél rövidebben és érthetőbben próbálja
meg összefoglalni a közlendőjét, mert az embereknek
általában csak néhány percük van napközben
az elektronikus postájuk átnézésére, s az
egy-két képernyőnél hosszabb leveleket olvasatlanul
elmentik, majd megfeledkeznek róluk.

Egyesek hajlamosak a leveleik végére illesztett ,,sig
block”
megtervezésekor összes titulusaikat és munkahelyüket felsorolni,
vagy sormintákkal, ASCII rajzokkal, idézetekkel, esetleg teljes életfilozófiájukkal
kiegészíteni az aláírásukat. Ez sokszor fölösleges bosszúságot (és esetleg
plusz költséget) okoz a címzettnek. Próbáljuk ezt a részt minél kisebb terjedelműre
megkomponálni (max. 4 sor), vagy készítsünk különböző részletességű
szignókat, különböző alkalmakra. (A hagyományos leveleknél a címzésre,
megszólításra és aláírásra használt túlzottan hivataloskodó megoldások
az elektronikus levelekben többnyire egyébként is mellőzhetők, sőt kerülendők.)

A legtöbb levelezőprogramnál van olyan funkció,
hogy ha egy levélre reagálni akarunk, akkor azt beilleszthetjük
a válaszunkba, jelezve, hogy mire akarunk hivatkozni. Ezt a fajta idézetet
hagyományosan az eredeti szöveg sorai elé írt >
karakter jelzi. Nem illendő és az ,,erőforrások pazarlása” ilyenkor a teljes
levél idézése és visszaküldése, különösen akkor, ha hosszabb üzenetről
van szó és mi csak egy egymondatos megjegyzést akarunk hozzáfűzni. Vegyünk
annyi fáradságot, hogy kitöröljük a válaszunk szempontjából érdektelen
sorokat és csak a fontosabb mondatokat idézzük. (De valamilyen módon mindig
tüntessük fel az idézet vagy hivatkozás eredeti forrását.) Magánlevelet
csak az írójának beleegyezésével szabad nyilvános fórumon közzétenni!

Az apróhirdetés vagy reklám jellegű szövegeket
lehetőleg kerüljük, illetve levél helyett inkább
tegyük ki valamelyik hirdetőtáblára. Ugyancsak inkább
BBS-t vagy Gophert használjunk olyan információk közlésére
vagy kérdések feltevésére, amelyeket sok emberhez
akarunk eljuttatni. Ha mégis körlevelet írunk vagy több
levelezőcsoportnak küldjük el ugyanazt a levelet, akkor a levél
elején kérjünk elnézést azoktól, akiket
a közlendőnk nem érdekel vagy több példányban
is megkapják azt. Csak olyan listának vagy hírcsoportnak
írjunk, amiről tudjuk, hogy az adott témával foglalkozik.
Soha ne küldjünk lánclevelet és ne keresztpostázzunk
egy üzenetet több száz csoportnak!

Nem szerencsés politikai vagy vallási (és egyéb
ízlés-jellegű) nézetek hangoztatása, terjesztése
e-mail útján. Az elektronikus levelezés sajátosságai
miatt ezek majdnem mindig indulatot és hosszú, meddő vitákat
szülnek. Azoknak, akik mégis ilyesmire akarják használni
a hálózat erőforrásait, speciálisan ilyen
témájú levelező listák és hírcsoportok
állnak rendelkezésre. Semmi esetre se írjunk olyasmit,
amit nem mondanánk ki hangosan egy emberekkel teli szobában és
soha ne felejtsük el, hogy az elektronikus leveleink még évek
múlva is ott lapulhatnak valahol a hálózaton vagy a címzettek
számítógépein, s bármikor előkereshetők,
kinyomtathatók, vagy újra postázhatók.

Az elektronikus kommunikációnál hiányzik
a testnyelv, az arcjáték, a hangszín, melyek pedig fontos
szerepet játszanak az élőbeszédnél egymás
megértésében. A félreértések elkerülését
némileg segítheti, ha jelezzük, hogy most tudatosan vagyunk
indulatosak (pl. a ,,Flame!” szóval) vagy érzelmeink jelzésére emoticonokat
használunk. Vagyis: ,,keep smileing!” 🙂

Az e-mail használatával kapcsolatban gyakori kifogás
a ,,junk-mail” elszaporodása, más emberek postaládájának elárasztása
számukra érdektelen vagy redundáns információkkal. Ennek elkerülése
végett tartsuk be a következőket: A levél témájának
rovatába értelmes és informatív szöveget írjunk,
mert így a címzett a levél beolvasása nélkül
is el tudja dönteni, hogy kíváncsi-e rá. Levelezőcsoport
vagy Usenet newsgroup esetén fontoljuk meg, hogy inkább személyesen
a kérdezőnek válaszolunk és nem az egész csoportnak.
Ha nem közérdekű kérdést vetünk fel egy
levélben, vagy nem vagyunk tagja annak a levelezőcsoportnak, amelynek
írunk, akkor mindenképpen kérjük, hogy a válaszokat
a saját postaládánkba küldjék és ne a listának. (Esetleg
ajánljuk fel azt, hogy elegendő válasz esetén a beérkezett
információkból majd egy összefoglalást elküldünk
a csoportnak.) Ellenőrizzük a lista archívumát vagy Usenet
hírcsoportoknál az ún. FAQ összeállításokat, mielőtt esetleg
sokadszor megkérdezünk valamit.

Az e-mail postafiókok tulajdonosai felelősek annak kezeléséért.
Rendszeresen olvassuk ki a ,,postaládánk” tartalmát, a
fontosabb leveleket saját gépünkre töltsük le,
a törlésre jelölteket időnként fizikailag is
töröljük a szolgáltató gépről. Ne
engedjük, hogy a postafiókunk beteljen a sok olvasatlan levél
miatt, mert a további levelek feladói vagy az ,,előfizetett”
levelező listák gazdái ilyenkor egy bosszantó hibaüzenetet
kapnak. Ha hosszabb ideig (hetekig) nem fogjuk az elektronikus postánkat
olvasni, akkor iratkozzunk ki a levelezőcsoportokból vagy legalább
függesszük fel a levélküldést. (De soha ne a listának
küldjük ezeket a parancsokat a listát kezelő szoftver
helyett, mert ezzel újabb bosszúságot okozunk esetleg több
ezer embernek!) Egyes rendszereknél lehetőség van a postafiók
,,bezárására” vagy egy tájékoztató
üzenet elhelyezésére, amivel jelezhetjük, hogy nem vagyunk
elérhetők. Ezt érdemes kihasználni.

Az elektronikus levelezésnek sajátos formai szabályai
vannak, ezeket célszerű betartani, mert így megkönnyítjük
a címzetteknek a szöveg olvasását, valamint elkerülhetjük
a különböző gépek és programok közötti
eltérésekből származó problémákat.
Ne írjunk 65-70 karakternél többet egy sorba és a
szöveget osszuk fel 15-20 soros bekezdésekre. Lehetőleg csak
ún. egyszerű ASCII formátumú szöveget küldjünk
levélben (szinte minden szövegszerkesztő tud ilyet készíteni)
és a 32-126 közötti kódú karaktereket használjuk.
Soha ne küldjünk el soremelés (line feed) nélküli, lezáratlan
sorokból álló levelet, mert ezt több rendszer nem tudja rendesen megjeleníteni.
A nagy (uppercase) betűket csak a helyesírás szerint szükséges esetekben
használjuk, a csupa nagybetűvel írt szöveget sokan KIABÁLÁS-nak
értelmezik. 

Távoli online kapcsolat és állományok átvitele

Ez a kétfajta hálózati tevékenység, melyekhez az Interneten a leggyakrabban a
telnet és az ftp programokat használják, komolyan igénybe
veszi a hálózat erőforrásait, s a szolgáltató gépek
is csak korlátozott számban engednek meg egyidőben ilyen kapcsolatokat.
Ezért ezekre szigorúbb ,,játékszabályok” vonatkoznak és
megfontoltan kell őket használni.

Sok nyilvános online szolgáltatásnál és
file-archívumnál van valamilyen dokumentáció, segédlet
vagy index, ami az illető rendszert ismerteti, illetve felsorolja az
ott található információs anyagokat. Ezeket ajánlatos
az első bejelentkezéskor letölteni és a saját
gépünkön, off-line olvasgatni, hogy ne foglaljuk le
ilyesmivel más elől a szolgáltató gépet.

Csak a minimálisan szükséges ideig tartsuk fenn a
kapcsolatot a távoli géppel, a kívánt információ
megszerzése után lépjünk ki. Bár a legtöbb
nyilvános szolgáltató rendszere néhány perces
inaktivitás után automatikusan bontja a vonalat, de erre nem számíthatunk
biztosan. (Egy hosszabb file letöltésekor az ftp-nél például
előre beírhatjuk a kilépéshez szükséges
parancsot, így nem kell ,,őrizni” a gépet.)

A hálózati információforrásokat üzemeltető
számítógépek többsége nem kizárólag
a nyilvános szolgáltatás biztosítása és
a távoli felhasználók kiszolgálása céljából
működik. Rendszerint sok helyi feladatot is ellátnak, így
illetlenség az ott érvényes csúcsidőben (8
és 18 óra között) komolyabb feladatra (pl. 1 Mbyte-nál
nagyobb állományok letöltésére) igénybe
venni őket. Természetesen vannak napi 24 órában
hívható szolgáltatások is, és olyanok is,
ahol a bejelentkezéskor megadják a távoli felhasználók
számára javasolt időpontokat. Nagyobb állományok
letöltéséhez esetleg használjunk éjszaka futtatható
automatikus ftp parancsállományt vagy levélben kérjük a file elküldését
(pl. a Bitnet gépeknél vegyük igénybe a BITFTP szolgáltatást). A
várhatóan nagy találati listát eredményező archie-kereséseket is ajánlatos
e-mail útján vagy saját archie klienst futtatva végezni.

Ha ugyanaz a szolgáltatás, vagy file, vagy információ
több helyen is elérhető, lehetőleg ne a legtávolabbi
gépet hívjuk fel, s különösen kerüljük
a fölösleges tengerentúli hívásokat napközben,
mert jelenleg ez az egyik legszűkebb keresztmetszet. Szánjunk rá
némi időt és fáradságot, hogy utánanézünk
az alternatív lehetőségeknek (pl. katalógusokban,
kereshető indexekben) és inkább a .cz végű Internet
gépneveket részesítsük előnyben az .au végűekkel szemben. 🙂

Egyes közvetlenül hívható rendszerek – az anonymous
ftp
-archívumok pedig szinte kivétel nélkül – kérik, hogy belépéskor
azonosítsuk magunkat (rendszerint az e-mail címünk megadásával), hogy probléma
esetén a rendszer üzemeltetői utána tudjanak nézni a dolognak, ill. statisztikát
tudjanak készíteni a felhasználásról. Ugyan gyakran akkor is be lehet lépni,
ha nem válaszolunk rendesen erre a kérdésre, de mégis illik ilyenkor a valódi
adatainkat közölni (vagy ne használjuk az illető szolgáltatást, ha nem értünk
egyet ezzel a politikával).

Ha mi töltünk fel egy szoftvert egy hálózati
gép nyilvánosan hozzáférhető területére,
akkor igyekezzünk megbizonyosodni arról, hogy az illető program
nem tartalmaz vírust, nem hibás vagy hiányos, és
szabadon terjeszthető. Bár az archívumok üzemeltetőinek
is van ilyen felelőssége, de olyan mennyiségben vannak
már állományok a hálózaton, hogy ez szinte
lehetetlen feladat, és csak közös erővel és felelősségtudattal
oldható meg. (A feltöltésről mindig értesítsük
az archívum gazdáját is egy levélben.) 

Gopher és WWW

Ezek az eszközök sokkal ,,kíméletesebb” módon használják a hálózatot (különösen
akkor, ha egy kliens programot futtatunk hozzájuk a gépünkön), mert csak
arra az időre építik ki a kapcsolatot a távoli géppel, amennyi a kért információ
letöltéséhez kell. Ugyanakkor könnyű kezelésük és a nagyméretű multimédia
anyagok terjedése miatt egyre nagyobb hálózati forgalmat okoznak. Ráadásul teljesen
elrejtik a felhasználó elől a használt számítógép típusát és helyét, csábítanak
a különösebb cél nélküli böngészésre, s egyes népszerű szolgáltató gépeken
– melyekre nagyon sok hivatkozás mutat – elviselhetetlenül nagy terhelés
keletkezhet miattuk.

Ha lehetőségünk van, mindig használjunk saját
kezelőprogramot a Gopherhez vagy a Webhez. Bár vannak telnettel
hívható, nyilvános kliensek is, de az ilyeneket engedjük
át azoknak, akik csak így tudnak hozzáférni ezekhez
az Internet rendszerekhez. A különböző gépekre
és operációs rendszerekre készült kliens programok
ingyenesen letölthetők és használhatók, s több
szolgáltatást nyújtanak, mint egy nyilvános kliens.

Használjuk ki a kliensekbe beépített ,,könyvjelző”
(bookmark) funkciót, mert így a gyakran használt, kedvenc szolgáltatóink
és információforrásaink eléréséhez nem kell minden alkalommal az összes odavezető
menüt vagy WWW oldalt letöltenünk.

Időnként vessünk egy pillantást az éppen lekérni kívánt file elérési
útvonalát és méretét mutató sorra (vagy nyomjuk meg az ,,=” gombot, ha
nem látszik a képernyőn) és vitassuk meg magunkkal, hogy érdemes-e belekezdeni
a letöltésébe. Különösen érdemes ezt például a Veronica keresések eredményénél
megtenni, ahol nagyon különböző gépekről származó állományok kerülnek
egymás mellé egy menüben, s sokszor ugyanaz a file több helyen is megvan.

S végül egy jó tanács a Gopher és WWW szolgáltatásokat fejlesztők
számára: a különösen nagy méretű állományokat illik valahogy jelezni (mert
nem minden kliens tudja még a file méretét megmutatni) és esetleg egy kisebb,
egyszerűbb változatot is mellékelni belőlük azoknak, akik csak lassúbb
vonalakon férnek hozzá a hálózathoz. 

IRC, MUD és egyéb élvezetes dolgok

Sok rendszergazda és intézményi vezető a hálózatok céljával való visszaélésnek,
az erőforrások pocsékolásának tekinti az online csevegést és játszadozást, a humoros
vagy szexuális témájú anyagok terjesztését. Ezek a dolgok azonban soha
nem irthatók ki teljesen, sőt hozzájárulnak ahhoz, hogy a kibervilág emberibb
és szórakoztatóbb legyen. De lehetőleg ,,diszkréten” kell őket csinálni; úgy
és olyan időpontban, hogy ne zavarjuk vele azokat, akik dolgozni szeretnének a
hálózaton (pl. itt is érdemes kliens programokat használni, ha lehet, és olyan
szerver gépekhez kapcsolódni, ahol nincs csúcsidő).

Még sok tilalomfát lehetne felállítani és
sorolni az illemszabályokat, de általában a ,,józan
ész” elegendő ahhoz, hogy az ember különösebb botlások
nélkül eligazodjon a hálózatok virtuális világában.
A legfontosabb ökölszabály ennyi: ,,Lehetőleg ne bosszants
másokat!”

Árnyoldalak

A kibervilág a megvalósult ,,couch potato” álom. Egy átlagos felnőtt már ma is
átlag 3-4 órát ül a televízió előtt. Ahogy nő a kibervilágban a szórakoztató
és társas típusú alkalmazások aránya, úgy egyre nagyobb lesz a kísértés
arra, hogy növeljük ezt a viszonylagos izoláltságban eltöltött időt… A
“virtuális valóság” kifejlesztése, majd beépítése a kibervilágba egy pótszereken
élő társadalom fantasztikus képét vetíti előre. Az a lehetőség, hogy programozott
,,élményeket” lássunk, halljunk, tapintsunk, szagoljunk és érezzünk, s kapcsolatba
lépjünk emberekkel tényleges fizikai jelenlét nélkül, tovább fogja erősíteni
a bezárkózás tendenciáját. Egyre kevésbé lesz rá szükség, hogy kimerészkedjünk
az otthonunkból. Végül még az intim kapcsolatok is lebonyolíthatók lesznek
egy ,,virtual reality” hívással a kibervilágban.

M.J. Paul – J.E. Gochenouer: Telekommunikáció, izolálódás és a magánélet
eróziója

IPCT V.2. No.3. (1994. július)
A hálózatos világnak is vannak hátrányai, sőt veszélyei; ezekről is beszélni
kell.

Az egyik leggyakoribb eset az, amikor a kibervilág előnyei annyira vonzónak bizonyulnak egyesek számára, hogy teljesen belefeledkeznek. Már kialakult egy cyberpunk nemzedék és a közeljövő multimédia (hang- és képtovábbítási) lehetőségei még izgalmasabb alkalmazásokat ígérnek. Vannak olyanok is, akik még tovább szeretnék növelni a hálózatok már eddig is magas ,,szabadságfokát” és megpróbálnak feltörni minden lehetséges zárt, de online elérhető rendszert. A crackerek számára a védelmi szisztémák megkerülése egyfajta rejtvényfejtésnek számít. S végül: sokan az elektronikus kommunikáció szabadságát szabadossággá ,,fejlesztik” és veszélyes típusú pornográfiát és egyéb erősen vitatható tartalmú vagy szerzői joggal védett anyagokat terjesztenek. Mindezekről a dolgokról újabban egyre több hír jelenik meg a tömegkommunikációban, s az ilyenfajta szenzációk nem tesznek jót a kibervilágnak és veszélyeztetik a hálózatok eddig kivívott viszonylagos függetlenségét és cenzúrázatlanságát.

Egy másik kellemetlen jelenség, ami szintén egyre gyakrabban bukkan fel mostanában, a tömeges postázás, a junk-mail elszaporodása. Viszonylag könnyű egy üzenetet az összes létező (több ezer) nyilvános elektronikus fórumra elküldeni, s egyesek reklámcélokból, prófétai hajlamból vagy csak a hecc kedvéért meg is teszik ezt néha. Bár már kifejlesztettek különböző szoftveres megoldásokat az ilyen típusú levelek megsemmisítésére és az elkövetőkön könnyű bosszút állni úgy, hogy válaszlevelekkel elárasztjuk és ezzel használhatatlanná tesszük a postafiókjukat, de az igazi megoldás a felhasználók kulturáltságának növelése. (Ugyancsak ez lehet a helyes védekezési mód a ,,flaming” nevű jelenség ellen, ami a levelező fórumokon a metakommunikáció hiánya, a viszonylagos személytelenség biztonságérzete és az elektronikus kommunikációs csatorna sajátosságainak meg-nem-értése miatt könnyen kirobbanó, indulatos hangú vitatkozást jelenti.)

Nagy viták forrása a hálózatok üzleti és politikai célokra való használata is. Korábban ezt a kormányzatok által finanszírozott, oktatási-kutatási célú rendszerekben kifejezetten tiltották, de mára ez kezd megváltozni és vannak olyan hálózatrészek, amik már elsősorban ilyen célokat szolgálnak, s lassan kezdenek kialakulni azok a formák és megoldások, melyek elfogadhatók a hálózathasználó közösség számára. Például: egy cégnek szabad online hirdetőtáblákat vagy ,,prospektusokat” létrehozni, vagy egy listán feltett kérdésre válaszul cég- és árinformációkat közölni, de a levélben küldött, kéretlen direkt reklám tilos. Vagy: elfogadható fizetős szolgáltatások indítása az akadémiai hálózatokon, de cserébe valamit ingyen is kell adni a közösségnek. Nem minden online vállalkozó érzi át a hálózat szellemét”, s a közeljövőben még komoly csatározások várhatók ez ügyben. Sokan pedig egyenesen attól félnek, hogy rövidesen kizárólag kereskedelmi cégek (telefon- és kábeltévé-társaságok) kezébe kerülnek a hálózatok és minden átküldött bitért fizetni kell majd.

Sok probléma adódhat a személyiségi jogok vagy a levéltitkok megsértéséből is. Elvileg a hálózaton folytatott tevékenységeknél is érvényesek az illető országban kivívott állampolgári jogok, de a magánélet, a személyi adatok, a levelezés titkosságának biztosítása sokkal nehezebb ebben az elektronikus környezetben. A még rendezetlen jogi szabályozás miatt nem sok esélyünk van egyelőre arra, hogy hivatalos védelmet kapjunk ezekhez a jogainkhoz, így mindenkinek magának kell vigyáznia rájuk, s a legegyszerűbb megoldás az, hogy nem teremtünk alkalmat a “megsértésükre”, vagyis nem továbbítunk érzékeny információkat a hálózaton. Most már egyébként van rá lehetőség, hogy a felhasználók védekezzenek a rendszergazdák, a crackerek, vagy akár a titkosszolgálatok kíváncsiskodása ellen is. A Pretty Good Privacy nevű titkosító eljárás vagy az anonimitást biztosító finn mail-gateway mindenki számára elérhető. A titkosításnak és az elektronikus levelek hamisítását megakadályozó ,,digitális aláírásoknak” egyre nagyobb szerepe lesz, ahogy az üzleti jellegű tevékenység aránya növekszik a hálózatokon.

A kibervilág növekedése és bonyolultabbá válása következtében a lakóinak egyre nagyobb problémákkal kell megküzdeniük. Több kezdeményezés és szervezet is van (mint például az amerikai eredetű Electronic Frontier Foundation), amelyek megpróbálják szervezetten felvenni a harcot a hálózatok szabadságát, az évtizedek alatt kialakult hálózati kultúra értékeit fenyegető tendenciák ellen. Emellett mindenkinek egyénileg is tennie kell valamit, hogy a hálózatok virtuális világa még hosszú ideig “lakható” maradjon.

Információgazdálkodás

“A Usenet olyan, mint egy csapat hasmenéses cirkuszi elefánt előadás közben: irdatlan nagy, nehezen irányítható, félelmetes, szórakoztató – és elképesztő mennyiségű trágyát termel, éppen amikor az ember a legkevésbé számít rá”

Gene Spafford (1992)

Idézi Joel Snyder: Internet: Going South

Internet World – 1994. nov./dec.

Az az információs vezeték, ami egyre több oktatási intézménybe, munkahelyre, sőt lassan a lakásokba is eljut, azzal is problémát tud okozni, hogy túl jól működik. Ha feliratkozunk néhány levelező listára, könnyen előfordulhat, hogy száznál is több levelet találunk minden reggel a postaládánkban. Az új hálózati szolgáltatásokat bejelentő fórumokon tucatnyi érdekes információforrást ismertetnek minden nap. Ha pedig “rászokunk” a Usenet hírcsoportok olvasására, az átlagosan napi 70 Mbyte forgalom mellett gyakran támad olyan érzésünk, mintha a világ összes újságjára előfizettünk volna.

Az online számítógépes források nem
oldották meg véglegesen az információk közötti
eligazodás problémáját; azzal, hogy a hálózatokon
mindenki (különösebb formalitások nélkül)
lehet információszolgáltató, új helyzet állt
elő, újfajta problémákkal. A legfontosabb kérdés
most ez: Hogyan lehet egy igen nagy tömegű, fizikailag a világ
különböző pontjain elosztott, rendezetlen, gyorsan változó
és növekvő (egyre inkább multimédia) adathalmazból
rövid idő alatt és elfogadható pontossággal
kiszűrni a kívánt információt?

Itt most csak felhasználói szempontból vizsgáljuk
a kérdést és megpróbálunk néhány
tanácsot adni a hálózatról szerzett anyagok kezelésével
kapcsolatban.

Érdemes tudatosítani például, hogy milyen
egyedi sajátosságokkal rendelkezik ez a kommunikációs
csatorna, ami megkülönbözteti minden más médiumtól:
A hálózati kommunikáció tetszőleges módon fókuszálható;
a címzett lehet egyetlen ember, vagy egy több száz fős csoport, vagy akár az
egész (hálózatos) világ. Nemcsak a megcélzottak köre állítható igen rugalmasan,
hanem az ,,irányzék” is. A kb. tízezernyi elektronikus levelező fórum és a rengeteg
tematikus információs gyűjtemény olyan specializált, kategorizált ,,olvasóközönséget”
jelent, amiről a hagyományos médiában dolgozó reklámcégek csak álmodoznak.

Egy másik érdekesség, hogy a hálózatok
információs csatornáiba mindenféle szűrők építhetők
(jó esetben ezt a felhasználó teheti meg), így csak az illető
számára igazán érdekes és fontos információk jönnek át. Ezek
a szűrők jelenleg is továbbfejlesztés alatt vannak, és
szintén példátlan technikát jelentenek más csatornákhoz képest.
A legegyszerűbb megoldás a newsgroupoknál használható ,,killfile”,
ahol megadható, hogy milyen témájú vagy feladójú
leveleket nem akarunk látni. Folynak kísérletek általános
célú e-mail kezelő szoftverekkel is, amelyek képesek
a gazdájuk helyett szortírozni a leveleket, sőt esetleg
automatikusan megválaszolják az egyszerűbbeket. Már
most is léteznek olyan, statisztikai módszerekkel dolgozó keresőtechnikák
(pl. WAIS és WWW rendszerekhez), melyek a jellemző szavak előfordulási
módja szerint próbálják meg egy adott témában a
legjobb szöveges dokumentumokat kiválasztani. Az igazán izgalmas
megoldások viszont az ún. szoftver- vagy tudásrobotok (softbots,
knowbots)
lesznek. Ezek a mesterséges intelligencia elemeivel rendelkező
,,szoftver ügynökök” képesek önállóan kalandozni a hálózatokon és a megbízójuk
által megadott témával kapcsolatban információkat gyűjtögetni különböző
adatforrásokból. Az első ilyen (persze még elég kezdetleges) programok 1994
második felében jelentek meg a piacon.

De, amíg a számítógépek elég
okosak lesznek ilyen feladatokhoz, addig nekünk kell az információs
túlterhelés ellen védekezni és megtanulni az információk
tudatos fogyasztását, hatékony feldolgozását
és rendszerezett tárolását. Néhány
egyszerű trükk és jó tanács:

Aki csak az ismerőseivel levelezik a hálózaton,
annak általában nem gond a kimenő és beérkező
üzenetek adminisztrálása (a fejlettebb e-mail programoknak
saját funkcióik vannak erre a célra). Ha viszont feliratkozunk
néhány levelezőcsoportba, akkor esetleg naponta több
száz levelet is kaphatunk. Néhány hetes kísérletezés
után azért rendszerint kialakul, hogy melyek azok a listák,
amelyeket érdemes figyelni és mi az az e-mail forgalom, ami nem
haladja meg a tároláshoz rendelkezésünkre álló
lemezkapacitást és persze a mi olvasási kapacitásunkat.
Sok Bitnet és Internet levelezőcsoport anyagát rendszeresen
átmásolják a Usenet News szolgáltatásba és
archiválják különböző, gopherrel vagy ftp-vel
elérhető gépeken, ezért a kevésbé
érdekes listák leveleibe érdemesebb időnként
ezeken a helyeken belenézni.

Azokat a leveleket, amelyekkel visszaigazolták, hogy feliratkoztunk
egy listára vagy előfizettünk egy elektronikus újságra,
őrizzük meg, hogy szükség esetén tudjuk, hogy
honnan és hogyan kell kijelentkezni. Ugyancsak érdemes valamilyen
módon a más úton (pl. file-transzferrel) letöltött
állományok eredeti lelőhelyét feljegyezni, mert
erre az információra később is szükségünk
lehet (például, ha meg akarjuk nézni, hogy nincs-e már
újabb verzió az illető állományból).

A megőrzésre érdemes leveleket és file-okat
célszerű letölteni a saját számítógépünkre
és nem azon a központi gépen tárolni, ahol az accountunk
van, mert ott nem garantált azok megőrzése (pl. géphiba
miatt). Ugyancsak érdemes megőrizni az általunk írt
fontosabb leveleket (pl. úgy, hogy magunknak is küldünk egy
másolatot belőlük), hogy később is megnézhessük,
kinek mit írtunk, s szükség esetén hivatkozhassunk
rá.

Érdemes az egyes listák vagy levelezőpartnerek anyagát
külön-külön könyvtárban archiválni és
a hasonló témájú leveleket összerakni egy file-ba.
Csinálhatunk egy directory-t vagy iratgyűjtőt (,,folder”-t)
az újonnan bejött leveleknek is, ahol azok addig várakozhatnak, amíg nem döntünk
a sorsuk felől. A saját gépünkre letöltött szöveges állományokat leindexelhetjük valamilyen teljesszövegű keresőprogrammal vagy hipertext kapcsolatokat építhetünk ki a logikailag összetartozó file-ok között.

Ha kialakítunk magunknak valami rendszert a hálózatról származó állományaink adminisztrálására és nem engedjük meg, hogy nagyon felszaporodjanak az olvasatlan, megválaszolatlan, kipróbálatlan, kategorizálatlan vagy letörlésre váró leveleink és egyéb anyagaink, akkor néhány év alatt egy olyan információs bázist tudunk kialakítani, amit például jól hasznosíthatunk majd a munkánkhoz.

Szervezetek

Befejezésül még két fontos szervezet, melyek alapvető szerepet játszanak az elektronikus kommunikáció szabadságának megvédésében, a számítógépes hálózatok jövőjének alakításában:

Electronic Frontier Foundation – a Gopher és WWW mellett ftp-vel is elérhető az archívumuk az ftp.eff.org gép pub/EFF nevű alkönyvtára alatt (rengeteg dokumentum, elektronikus újság – pl. a Computer and Academic Freedom vagy az Effector – régebbi számainak teljes szövege és különböző híres bírósági esetek leírásai);

Internet Society – az ftp archívum az info.isoc.org gépen alatt van, de természetesen elérhetők pl. a Gopherrel is a gopher.isoc.org címen (fontos dokumentumok gyűjtőhelye, többek között a hálózatokon elfogadott viselkedési szabályokról).